Számos családban rémálommá válik az élet, amikor egy aranyos kisgyerek kamasszá válik. Ilyenkor a gyerekek gondolkodása teljesen megváltozik. Már nem fogadják el a környezetükből kapott válaszokat, önmaguk szeretnének lenni, és folyamatosan keresik a saját útjukat. Olyan dolgokat engednek meg maguknak, amit a környezet nehezen tolerál. Környezetüket állandóan kritizálják. Próbálkoznak, hogy meddig mehetnek el, meddig feszíthetik a húrt. 

Sokan különösebb gond nélkül válnak felnőtté. Másoknak ez viharosabbra sikerül. Ilyenkor a szülők értetlenül állnak a probléma előtt. Hogyan kell támaszt nyújtani gyermekünknek? Általános megoldás nincs, de a szülőnek meg kell találni az egészséges egyensúlyt, hogy mit visel el, és mi az, amire azt mondja, hogy állj! Amikor a szülők között is nézeteltérés van emiatt, az a kamasz számára egy felhívás a keringőre. Elsősorban a szülőknek egymás között kell megbeszélni a kialakult helyzetet. Lehetőleg tegyék ezt úgy, hogy a kamasz ne legyen jelen. Főleg akkor ne, ha az álláspont teljesen különböző az ősök részéről. Mindenképpen valamiféle elvárásokat kell szabnunk az ifjú felé, amely szerint nagy vonalakban egy szabályt, elvárást rögzítettünk.

Az ember nem egy önálló valami, ezért fontos, hogy megfelelően tudjunk kommunikálni egymással, próbáljuk az indulatokat félretenni. Hatással vagyunk egymásra. Türelemmel jussunk el abba az állapotba, ami mindenki számára elfogadhatóbb! Lessük a pillanatot, amikor a kamasz fogékony a beszélgetésekre!

Az együttműködés mindannyiunk életét megkönnyíti.