Nagyon sok ember struccpolitikát folytat. Nem néz rá a problémájára, azt hiszi, hogy akkor nincsen megoldatlan feladata.

A középosztály legtöbb tagja azt hiszi, hogy egy újabb tanfolyam megoldja a fennálló gondjait. Elsősorban anyagi gondjait. Sokan lesik azt, hogy milyen tanfolyamot kellene elvégezni, mert ugye ismert, hogy kettő OKJ-s képzés ingyen jár. Reménykednek abban, hogy ha majd elvégeznek egy új képzést, jobban fizető állást kapnak. A vezető pozícióra is sokan vágynak. No nem a sok gond vonzza őket, többnyire nem is a pozíció. Sokkal inkább az azzal járó fizetés, és a mellé járó juttatások, emelt szabadság. Az állami szférában dolgozók kredit pontokért járnak képzésekre. Rabságban érzik magukat sokan, amíg a tanfolyamot nem végzik el.  

Közben tanulnak egymástól olyan dolgokat, amivel az életüket alig-alig javíthatják. Jó lenne, ha mindenki ismerné a Pareto-elvet. Ez más néven a 80–20 szabály, amely kimondja, hogy számos jelenség esetén a következmények 80%-a az okok mindössze 20%-ára vezethető vissza. Mégis a legtöbben fordítva élik az életüket. A jelentéktelen 80 %-ra fektetik a hangsúlyt. Amivel leginkább kellene foglalkozni, azokkal a dolgokkal többnyire késlekedve foglalkoznak, halogatnak. Az azonnali öröm csábítóbb, mint a kihívások megoldása. Könnyebb kifogást keresni, hogy miért nem alakulnak jól a dolgok, minthogy megkeressék a megoldást a fennálló problémára. Rengeteg nyitott ügyet próbálnak kézben tartani. Értetlenül állnak egy-egy probléma előtt. Sok beszéd, minimum tett. 

A legtöbben ha elkezdenek valamit, nem tudják végigvinni a tervüket. Elmondják az ismerőseinek, hogy mire készülnek, és a segítőkész emberek mondják a sok okosságot, hogy miért nem jó az ötlet, mi az, ami miatt nem lehet megvalósítani az esetleg álmatlan éjszakát okozó terveket. Néhány év múlva többen láthatják azt, hogy valaki más mégis megvalósította az üzleti lehetőséget. Volt már ilyen érzésed Neked is? 

Igazság szerint nem is kell meghallgatnunk mások véleményét. Belső párbeszédet folytatunk magunkkal. Sok esetben ahelyett, hogy nekiállnánk megvalósítani álmainkat, saját magunkat győzzük meg arról, hogy miért nem jó az ötletünk.  

Sajnos sokan pszichológiai esetként tekintenek azokra, akik kitartóan mennek a céljai után. Ők többnyire soha nem adják fel, legfeljebb lassabban haladnak. 

HIBÁZNI SZABAD! Gyűjts ötleteket. Próbálj kidolgozni egy tervet, hogy mit kell megtenned azért, hogy a dolog működjön! Állj neki a megvalósításnak. Próbálkozz, és ha nem sikerül, keress egy másik módot. Kísérletezz! Nem az a feladatod, hogy kerüld a helyzeteket. Vállalj józan kockázatot! Tanulj új dolgokat, amik kellenek a terved megvalósításához! Ne félj a kudarcoktól! A siker a sok kipróbált tevékenység után jön meg. Amikor elérkezett az a szint, megkönnyebbülve tudsz visszanézni a múltadra. Látod, hogy honnan jöttél, és látod, hogy utólag visszatekintve nem is volt olyan bonyolult, még az is lehet, hogy azt mondod, hogy egyszerű volt. Csak a tudásod hiányzott. 

Keresd a sikerkönyveket, hallgass siker-előadásokat, járj olyan rendezvényekre, ahol sikerre éhes emberekkel találkozhatsz! Ne tántorítson vissza az, hogy furán néznek Rád! Gazdálkodj jól az időddel, és a pénzeddel! 

Ha nem vagy elégedett, csak rajtad múlik, hogy mit lépsz! Hát dönts okosan! Irányítsd Te az életed!

HIGGY, LEGYÉL KITARTÓ, FEGYELMEZETT, TANULJ! Tedd azt, amiről úgy érzed, tenned kell! Bármikor kitörhetsz a középszerűségből.